1. Fejezet | 13. Rész

Hát, sziasztok! Először is nagyon ég a pofám, mivel majdnem 4 hónap után hozzom az új részt. Nem hogy sajnálom, hanem egyenesen esedezem a bocsánatotokért! De gondoltam szülinapom alkalmából hozzok nektek új részt. Szóval, itt is van!!! Remélem tetszik, ha igen Kommentelj vagy Iratkozz fel! :)

*Rebeka Justice szemszöge* 

A levegő hirtelen a tüdőmben rekedt, a testem meg merevedett. Andy ahogy a kék szemeivel az én barna szemeimbe nézett, mintha megállt volna a világ körülütünk. Csak ő és én voltunk. A szeme kezdett egy kicsit sötétebb lenni, szinte már fekete. Félelmeteseb volt, mint alapjába véve, ami még jobban megijesztet, hogy nem is pislogott, csak mereven bámult rám. 

– Andy… – hangom alig volt hallható, a félelem és izgatotság egyre jobban kezdet úrá lenni rajtam. Mintha meg se halotta volna, csak nézett rám és a száját résnyire kinyitotta, így érezhetem ahogy ki-be lélegez. 

– A szemed. – nyögtem ki végül, amit az előbb akartam. Gyorsan pislogott párat, majd újra rám nézett, de már a szeme újra a kék árnyalatott viselte. 

– Mi történt? – kérdezte értetlenül. Most komolyan nem emlékszik semmire sem? Agyam eldobom ember. 

– Mire emlékszel? Vagyis mennyire emlékszel a történtekből? – javítottam ki magam gyorsan. 

– Juliettel a kanapén csókolozunk, aztán jössz te, innen képszakadás. – fogta a fejét zavartan, majd az ájultan fekvő Juliett felé nézett. – Jézusom! – gyorsan oda futott hozzá, térdre ereszkedett és az ölébe vette a kissé még vérző fejét. – Mondd már el, hogy mi volt itt!!! – kiáltotta rám. Gyorsan kellet gondolkozom, hogy az igazságot mondjam el, vagy hazudjak. A másodiknál maradtam. 

– Mikor kinyitottad az ajtót, elkezdtünk beszélni arról, hogy korrepetálak téged, aztán jött Juliett leribancozot engem én meg őt vissza, nekem ugrott és véletlenül mikor le akartad szedni rólam a fejét a vaskorlátba vágtad. – fele tényleg így volt, fele meg nem. Szóval lényegében nem is hazudtam olyan nagyot. 

– Ez… Képtelenség! Juliett kérlek, térj magadhoz! – kezdte el simogatni az arcát a lánynak, de semmi sem történt. 

– Hívni kéne a mentőket. – szóltam oda neki. 

– Akkor, mire vársz? Tapsra? – kérdezte gúnyosan. Na, tessék, visszatért a régi Andy. 

– Arra, hogy ad vissza a telefonom! – mondtam kissé már ingerlékenyen. 

– Nesze! – dobta oda nekem, de szerencsére eltudtam kapni, így nem lett semmi baja. Gyorsan beütöttem a mentők számát és rányomtam a hívás gombra. 

– Jó napot! Miben segíthetek? – vette fel az ügyfélszolgálat. 

– Balesetett szeretnék jelenteni. 

– Pontosabban letudná írni mi a baja az illetőnek, vagy illetőknek. – kérte. 

– Egy nőről lenne szó, elcsúszott a küszöbön és beverte a fejét a vaskorlátba, nem tér magához, a fejéből folyó vér meg nem akar elállni. – vázoltak fel a helyzetet. 

– Rendben, hol a tartózkodási helye hölgyem? – a fejemet forgatni kezdtem és egy utcatáblát meg is láttam velem szemben. 

– Melrod ST. 4592 – olvastam le a táblán lévő utca nevet és Andy házán lévő kisebb fém tábla számát. 

– Ki is küldök egy szabadidős mentőt, körübelül 10-15 perc és ott lesz. Tudok még valamiben segíteni? – kérdezte kedvesen. 

– Hogyan tudnánk csillapítani a vér folyását? – rágtam az alsóajkam. Komolyan aggódni kezdtem Juliett miatt. 

– Fogjon egy rongyot, áztassa jéghideg vízbe és helyezze a vérző területre. 

– Oké, viszonthallás. – köszöntem el. 

– Visszonthallás. – köszönt el ő is, majd letette a telefont. Andyhez fordultam, aki értelmetlen arccal nézett rám. 

– Miért hazudtál? – kérdezte. 

– Ezt, hogy érted? 

– Azt mondtad, hogy elcsúszott a küszöbön pedig ez nem is igaz, én vágtam neki a vaskorlátnak. – magyarázta meg, mit értet a kérdése alatt. 

– Szerintem nem örülnél, ha zsaruk lennének a seggedbe! – mentem oda Juliett másik oldalára és egy kis hajtömeget megfogtam, majd arébb raktam, így láttam a sebét. Egy kisujj méretű vágás volt rajta, amiből folyt a vér. 

– Andy! – szóltam neki, mire a fejét felkapva elkezdett nézni engem. – Hozz egy rongyot, de előtte jól áztasd be jéghideg vízbe. – utasítottam. 

– Minek az? – kérdezet vissza. 

– Mert én azt mondtam, és most hozd ezt a rohadt rongyot! – váltottam átt a durvább hangnememre. A szemét forgatva helyezte le óvatosan Juliett testét a térdeimre, majd be ment a házba. Le néztem az ölembe fekvő lányra és elgondolkoztam azon, hogy miért ilyen bunkó velem. Nem csináltam semmi olyat, amiért utálnia kéne. Andyt is ha tehetem messziről kerülőm, de úgy nehéz, ha folyton a nyomomban van. 

– Itt is vagyok. – térdelt le elém újra Andy, de én nem tudtam rá figyelni, mert az ablakában álló nő jobban elvonta a figyelmemet. Az a nő volt, aki valamelyik nap a napló olvasás közben is meglepet. A tekintette fagyos és dühős volt amikor Andyre nézett. Mintha a pokol legmélyebb búgyrába kívánná, az utálata erősebb még ennél is, hogy ide kívánja, érzem, mélyen legbelül, a halálát nem hogy szeretné Andynek egyenesen vágyódik azért, hogy saját maga ölje meg. De a nagy kérdés, hogy miért? A nő hirtelen felém kapta a fejét és mélyen a szemembe nézett, aztán minden elsötétült. A szememet kinyitottam, pislogtam párat, hogy a láttásom tiszta legyen. Egy erdőben voltam, a fák, bokrok, koromfeketék voltak az állatok szerte-szét hevertek holtan. Fel nyomtam magam, de ekkor hirtelen egy lány suhant el mellettem, én meg utána rohantam. Próbáltam útólérni, de sehogy se sikerült. Majd akkor hátra nézett és megláttam az arcát, a lány volt, aki napló olvassás közben rám tört. Majd hirtelen felsíkított, lassan megfordultam és egy fekete szempárral találtam magam szemben, az arca nem volt látható, de láttam a véres, pengeéles fogait, ahogy vicsorgott. Aztán hirtelen felém ugrott, majd újra Andyvel találtam magam szembe. Gyorsan ez ablak felé néztem, de már nem állt ott a nő. 

– Minden oké? – fogta meg a vállamat Andy. A tekintettemet rá emeltem. 

– Igen, miért kérdezed? 

– Majdnem ötpercig se kép, se hang nem volt nálad. 

– Öhmm, biztos csak elgondolkoztam, de láttom ki is hoztad a rongyot. – kaptam ki a kezéből, majd óvatosan Juliett vérző fejére tettem. Éreztem magamon a tekintettét, ahogy folyton követte minden mozdulatomat. Ennyire féltené Juliettet? Ez az a kérdés, amire senki sem tudja a választ. Egyszer egymás szájába vannak, ölelik egymást, máskor majd megölik a másikat a puszta nézzésükkel. 

A mentők szirénája hangzott fel, majd az autó a ház előtt megállt. Andy gyorsan a kapuhoz rohant és kinyitotta a mentőknek, akik egy hordágyal befutottak, majd az egyik mellém térdelt. 

– Hogy van a hölgy? – kérdezte illedelmesen. 

– Az ügyfélszolgálatos tanácsára jéghideg rongyot tettem a fejére, de ezen kívül semmi, nem tér magához összesen ennyi. 

– Rendben. Akkor, ha meg engedi elvinnénk. – fel nyomtam magam álló helyzetbe, majd vártam, hogy Juliettet a hordágyra tegyék. Miután azzal készen voltak, kimentek a kocsihoz és betették a hátuljába, ahova az egyik beszállt míg a másik rácsukta az ajtót. A másik a kocsi vezető üléséhez ment és mielőtt becsukta volna az ajtót, oda szólt nekünk. 

– Ha akarják jöjjenek utánunk a kórházba. – majd az ajtót becsapva, szírénázva elhajtott, egyedül hagyva Andyvel.