1. Fejezet | 1. Rész

 Sziasztok itt lenne az első fejezet, tudom az van oda írva hogy majd, December elsején kezdem. De nem bírtam ki bírni, hogy ne tegyem fel az első részt. Azt törölni fogom hogy, mikor indul de remélem tetszik a rész. Ha igen Iratkozz fel és Kommentelj!     

                                         
         ~Rebeka Szemszöge~

Lassan már 2 hete hogy, az új házunkban vagyunk. Amit igazából nem is mondanék újnak. De ezalatt a 2 hét alatt rengeteg, dolog történt. Kisebb-nagyobb. Most mondok nektek egyet; minden áldott este úgy érzem mintha figyelnének. De nem anya, ő biztos nem mert azért ilyenkor ő már húzza a lóbört. Mert szegény ebben a hónapban, reggeltől-estig dolgozik. De van egy olyan érzésem hogy, valami nincs rendben evvel a házzal. Nem tudom mi?! Ez a baj, de van egy olyan érzésem hogy, nem e világi. Tudom hülyeségnek hangzik, de én hiszek is meg nem is benük. Meg magyarázhatatlan ez az érzés, olyan fura de én szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel evvel a házzal. Olyan mintha valami már, évszázadok óta itt portyázna, vagy lakna, és nem akarna elszakadni a háztól. De csak éjszaka van az az érzésem, hogy figyelnek nappal sose, ez olyan vámpiros dolog. De ez röhej, mert én pont a vámpirokba nem hiszek. Ez csak valami hülye, kitalált lény ami, évszázadok vagy évezredek óta, rémisztí meg az embert. Annyit tudok róluk hogy, valami Káin (Káhim) nevű férfival, kezdődött az egész mítosz, vagy ahogy én mondom mese. Attól hogy hiszek a természet feletti lények be, de egyedül benük nem, ez valahogy így van nálam. 

                                                  *** 

Szombat délután van, és anyu szokás szerint - egész áldott hónapban - dolgozik. Az nem kétség hogy halálra unom magam. Mi lenne ha, kutakodnék egy kicsit a ház iránt? - jutott eszembe. Végülis nem rossz, ötlet legalább nem unom magam halálra, és a házról is meg tudok valamit. Azt mondta anya hogy, van egy könyvtár a házban. Annyira emlékszem hogy, a második emeleten van. Na hajrá keresésre fel! Felsétáltam a második emeletre, és a jobb kéz felőli oldara kezdtem el keresni. Mindengyik szobába be nyitottam, de semmi akkor úgy tűnik marad a bal oldal. Hátra fordultam és átt mentem a, másik oldalra. Mindengyik ajtón be nyitottam, de semmi, már csak egy maradt amit nagyon megviselt az idő. Űtött kopott volt, és a fekete festék már kopott le róla. Lassan meg fogtam a kilincset, és lenyomtam. Az ajtó nyíkorogva kitárult, és a feketeség láttam semmi mást. Óvatosan fel emeltem a lábam, és úgyanúgy óvatosan letettem. Mellettem lévő falon kezdtem el, kapcsoló után kutatni de semmi. Sóhajtottam egyet, és a nadrágom első zsebébe nyúltam az, öngyújtomért. Mikor megtaláltam kivettem belőle, és lenyomtam hogy világos legyen. Ötödik próbálkozásra sikerült is, magam elé világítva kezdtem el, menni előre. Közben tapogatoztam, valami gyújtható dologért. Kezemmel egy fémes dologhoz értem, oldalra fordultam és oda világítottam. Egy gyertya volt, fém tartóval, megfogtam és az öngyújtommal meggyújtottam. A gyertya kanóca hatalmas lángal égett, evvel jobb látási viszonyokat adva nekem. Segíts!- hallotam meg egy női hangot. Hátra fordultam de senki, nem volt ott. Segíts! Újra az a meg gyötört női hang. De honnan jöhet?! Olyan mintha a fejembe, beszélne. Gyere előre! Szólt újra a női hang, a fejembe. Engedelmeskedtem neki, egymás után rakva a lábaim, mentem előre. A fejem végig le volt hajtva, mintha félnék hogy valami borzalmat, látnék. Ez részben igaz volt de, részben nem egyszerűen csak a cipőm, izgalmasabnak tűnt. A lábaim hirtelen megálltak, de nem maguktól, olyan volt mintha valaki irányítóta volna őket. Nézz fel! Szólt a női hang. Lassan felemeltem a fejem, és egy újabb kopott ajtó volt előttem. Nyisd ki! A kezemet lassan felemeltem, és a kilincset lenyomva kitárult az ajtó. A gyertyámat magam elé emeltem, szem magaságba, és valami fekete pacát láttam felém közelíteni. Nem sokára meg láttam hogy mi, közelít felém. Egy baszottul nagy denevér, repült felém. Egy hatalmasat síkitottam és, leguggoltam a denevér meg nyugodt szívvel, repült el feletem ki a szobából. Ohhh, hogy ütne el egy repülő! Fölálltam és lassan besétáltam, a szoba tele volt régi bútorokkal. De a nagya le volt takarva, és tiszta por volt minden. Egy nem volt letakarva, és egy hatalmas könyv volt ott. Mikor már nyúlni akartam, hogy meg nézem, az ajtó hirtelen becsapódott. Gyorsan megfordultam, és oda rohantam és elkezdtem ütni de semmit se hatót. Szemeim ki kerekedtek, és elkezdtem hátrálni az ajtón végig, karmolás nyomok voltak. S, az volt bele karmolva hogy; 'Meg vagy!'